Mitsubishi

Mitsubishi

A Mitsubishi japán multinacionális vállalat, melyet még a 19. században alapítottak, autógyártással 1917 óta foglalkozik.

Tudj meg többet!

A Mitsubishi Motors része a világ egyik legnagyobb, többek között háztartási elektronikai berendezések gyártásával foglalkozó ipari cégcsoportjának a része. A mai Mitsubishi-embléma 1914 óta változatlan.

 

1917-ben, a Mitsubishi-birodalom hajói után megszületett az első sorozatgyártású japán személyautó, a Mitsubishi A-modell, melyet a Fiat Tipo 3 ihletett. A hétüléses, favázas autóba 2,8 literes, négyhengeres, 35 lóerős benzinmotor került. Egy évvel később bemutatták a cég első teherautóját (T-1), 1920-ban elkészült az első Mitsubishi gőzmozdony, 1921-ben pedig levegőbe emelkedett a gyár első repülőgépe.

 

A II. világháború után sikerült kilábalnia a cégnek a gazdasági nehézségekből: olcsó kisautók gyártásával újra növekedési pályára álltak. A terjeszkedés nem állt meg, így az 1970-es években az Egyesült Államokban is megvetették lábukat.

 

Korábban többek között a PSA-konszernnel, a Suzukival és a Volvóval is szoros együttműködésben állt, de 2010-ben a Nissan lett a márka résztulajdonosa, 2016 óta pedig tagja a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetségnek.

 

Számos ismert típus gördült le a tokiói székhelyű Mitsubishi gyártósorából, ilyen például a Colt, az Eclipse, a Lancer – mellyel a rali-világbajnokságban (WRC) is próbálkozott a márka – és a Pajero. Manapság leginkább crossoverekből és pick-upokból áll a japánok felhozatala, ezek között hibridhajtású modell is található. Ami a tisztán elektromos hajtást illeti, a Mitsubishi már 2009 nyarán piacra dobta kisautóját, a i MiEV-t.

 

A Mitsubishi modelljei: