Megástuk a saját sírunkat a Cybertruckkal

– jelentette ki Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, amikor szerdán a villanyautó-gyártó nem túl fényes harmadik negyedéves gazdasági teljesítményét értékelte. Egyedi kialakítása miatt ugyanis hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie a Teslának a szögletes formájú pick-up gyártása során, mivel ahhoz a termelési kapacitást is növelni kell, hogy 2025-ig legyárthassák a célként kitűzött 250 ezer darabot.

Musk azzal magyarázta a pesszimizmusát, hogy „a különleges termékeket hihetetlenül nehéz piacra vinni, majd elérni azokkal azt a mennyiséget, ami elegendő a boldogulásukhoz”. Ami biztos, hogy a Cybertruck hivatalos megjelenését hosszú várakozás előzi meg: ahhoz képest, hogy 2019-ben mutatták be a típust, az első darabokat csak november 30-án dobják piacra, amit szintén csak a héten erősítettek meg. Ez közel hároméves csúszást jelent, tekintve, hogy eredetileg 2021-re tervezték az első kiszállításokat.

Megásta a saját sírját a Tesla 2

Elon Musk (Fotó: Chesnot/Getty Images)

A vezérigazgató szerint nagyjából másfél évre lesz szükség ahhoz, hogy készpénzforgalom szempontjából pozitív legyen a Cybertruck mérlege. Mint arról a Business Insider beszámolt, kulcsfontosságú pillanatban mutatkozik be élesben a Tesla pick-upja. Bár a vállalat jelenlegi is uralja a villanyautó-piacot, az elmúlt években lényegesen csökkent a részedése, miközben több márka, köztük a Ford és a Rivian is elkezdett felzárkózni.

Ünnepélyes keretek között, a Giga Texasban kezdi meg a Cybertruckok első kiszállítását a Tesla, ám ezt megelőzően sajátosan tette próbára a golyóállóságát. A napokban ugyanis megjelent egy felvétel a közösségi médiában arról, hogy a Cybertruck egyik tesztpéldánya meglehetősen viseltes állapotban közlekedik az amerikai autópályán, amit a Villanyautósok.hu szúrt ki.

A Twitter-, pontosabban X-bejegyzésre a közösségi portál is birtokló Musk reagált egy választweetben, melyben megerősítette, hogy „Al Capone-stílusban”, valóban gépfegyverrel vették célba az autót. A próba egyébként sikeresnek bizonyult, ugyanis a sorozatból egyetlen lövedék sem jutott be az utastérbe, ám ezt nem jelenti azt, hogy a gumik és az üvegfelületek is üvegállóak lennének.