Budapestről indulva bő 80 kilométerrel a hátam mögött elérkezett az ideje, hogy telefonos segtíséget kérjek. Lassan elfogy az autó alatt a burkolt út, én meg még mindig nem tudom hol járok. Hamar kiderül, hogy nincs nagy baj, még két forduló, pár száz méter, és máris Takács Nándor udvarán parkolom la az aktuális, ebben a kornyezetben fájdalmasan modern elektromos autót. Körben mindenfelé, változatos állípotban lévő régi teherautók parkolnak, Liaz, Tatra, Ifa, de a ZiL-ből van a legtöbb. Igen, ahogy sejthető, Nándor régi, szocialista országok gyáraiból kikerülő öreg teherautókat gyűjt. És van is neki szép számmal.
Egy egyelőre nem túl délceg, KCR darus, platós változat áll közvetlenül a kerítés mellett
Bár egyre inkább feledésbe merül, de volt olyan időszak, amikor alig néhány márka és típus uralta a magyar utakat, akár személy, akár teherautókról van szó. Autókból a volt KGST országok piacairól érkező járművek határozták meg az utcaképet, de főleg Ladák, Škodák, Trabantok, Wartburgok voltak a leggyakoribbak.
Persze volt kivétel is, gyerekkoromban nekünk például a Gellért szálló parkolója volt az autós mennyország, ott csorgattuk a nyálunkat a nyugati csodákra és néztük, mekkora számok vannak az órájukba írva, és próbáltunk olyan algoritmust kitalálni, amivel meghatározható a valós csúcssebesség.
Nem volt nagy a választék teherautókból sem, ott a Liaz, Tatra, Ifa vonal volt a meghatározó, de talán mind közül a leggyakoribb típus a ZiL 130-as volt. Jellegzetes kék-fehér fényezésével, panorámaablakával, és változatos kialakításával – készült belőle rövid és hosszúplatós, billencs, nyerges vontató, és duplakabinos is, igaz, utóbbi kizárólag tűzoltóautóként létezett – nagyjából minden szállítási feladat ellátására alkalmas volt. És használták is, ahol csak lehetett.
ZiL 130
Hatliteres, 6,5:1 sűrítési arányú V8-as benzinmotorral az orrában hagyták el a gyárat a ZiL-ek, amelyek 150 lóerő leadására voltak képesek. Papíron 90 km/órás csúcssebességet lehetett velül elérni, és a WLTP norma előtt pár évtizeddel 39 lieteres fogyasztást adott meg a gyár az ötfokozatú váltóval felszerelt modell katalógusában.
Utastere háromszemélyes, és kor szovjet teherautóihoz képest meglepően komfortos volt, a panoráma szélvédő mögül jó volt a kilátás, kényelmes, állítható ülései voltak, és a műszerek is a vezető előtt, jól látható helyen voltak. A hidraulikus kormányszervó, a szinkonizált fokozatokkal rendelkező váltó, a motorelőmelegítő és a ma már alapnak számító ablakmosó olyan extrák voltak abban a korban, amiért a sofőrök jogosan kedvelhették a ZiL 130-ast.
Moszkvában 1962 és 1994 között gyártották, majd 1994-ben elköltöztették az üzemet, az új helyszínen egészen 2012-ig folyt még a termelés. Végül közel 3,5 millió darabot gyártottak belőle, és ez volt az első szovjet teherautó, aminek polgári változatai a katonai zöldtől eltérő fényezést kaptak.
Hogy nem túl gazdaságos egy ZiL-t benzinnel etetni, – bár benzinből beérte aránylag alacsony, 72-es oktánszámúval is – arra valamikor a 80-as években jöttek rá, de a gyár nem készített takarékos dízelmotoros változatot. Ezt a gyár helyett a felhasználók oldották meg, itthon főleg román gyártányú DAC dízelmotorokat építettek a ZiL-ekbe, de Ifa motorok is kerültek a gyári benzies helyére, bátrabb országokban pedig elképesztő mennyiségű gázpalackot szerelnek a teherautóra és ezzel etetik az amúgy szomjas motort. Benzinüzemmel a 170 literes tankokban lévő üzemaynaggal nagyjából 450 km tehető meg.
Felújítás
A veterán autók gatyába rázása kevés kivételtől eltekintve szinte mind ugyanazt a mintát követik. A fertőzés személyes kötődéssel kezdődik, ez lehet gyerekkori emlék, filmélmény, vagy bármi, teljesen irarcionális becsípődés is. (Az anyagi haszonszerzés vagy befektetési célú veteránozással most ne fogllakozzunk, az nem annyira nemes dolog.)
Ha megvan a kinézett autó, akkor lehet otthon berhelni a kertben, megküzdve a családi ellenállással és folytonos ciccegéssel, különféle alkatrészek, súlyosabb esetben donorok lehetetlen helyekről összevásárlásával és felhalmozásával. Lehet árnyalni a dolgot azzal, ha valaki talál egy szerelőt és egy műhelyt, ahol általában C-vágányon ketyeg a projekt, magyarul amikor nincs más dolga a mesternek, akkor foglalkozik a felújításra váró autóval is. De szerencsére általában a veteránosnak több az ideje, mint a pénze, így ez nem annyira kínzó probléma.
Érdemes donornak való dolgokat is beszerezni, hátha jó lesz még valamire
Ennek előnye, hogy nem viszi el az összes szabadidőt, cserébe többe kerül, és sokat kell telefonálni, valamint eltűrni a mester hóbortjait, és vigyázni, nehogy valamivel felbőszítsük. Mert akkor hónunk alá kaphatjuk az autónkat és kezdhetjük elölről a szakikeresést. Innen a folyamat leginkább abból áll, hogy rendszeres időközönként az ember egy szabad szemmel jól látható összeggel örvendezteti meg a szerelőjét, aki cserébe néha felhívja, hogy éppen milyen lehetetlen alkatrészt kellene elővarázsolni a folytatáshoz.
Végül pár év küzdelem után elkészül az autó, aminek vagy lehet örülni, vagy eladni egy türelmetlenebb figurának, és egy laza ugrással visszakerülni a rajtkockára.
A maga korában igen komfortosnak számított a ZiL kabinja
Valami hasonló vendéglátónk története is, őt gyerekkorában, édesapja munkahelyén – az 1-es Volánnál – fertőzte meg a teherautók iránti rajongás, bár az autók, motorok iránti szenvedély már korábban is megvolt. Kamaszként már több időt töltött teherautók között, kezdetben csak fényképezte őket, majd jöttek a prospektusok, kártyanaptárak, plakátok, amelyek mind teherautókhoz, közlekedési vállalatokhoz kötődtek. Ahogy gyűltek a tárgyak, szélesedett a spektrum, és úgy vált egyre égetőbbé a következő nagy lépés, a saját teherautó megszerzése.
Aztán ez is meglett, és bár igazán a billencs ZiL a titkos kedvenc, a műhelykocsinak épített ZiL is szép találat. A mélyépítő vállalat vákuumos talajvízszintsüllyesztő részlegé volt a jármű, és 2014-ben sikerült megvenni a cég egy korábbi dolgozójától, aki méhkaptárt tervezett a felépítménybe. Ez a projekt viszont elmaradt, így elkezdődhetett az 1982-es évjáratú, már dízelesített műhelykocsi restaurálása.
Innen indult a műhelykocsi projekt. Te nekiálltál volna?
Bent a házban is látszik, hogy ez nem csupán könnyen múló, pillanatnyi hóbort, a vitrinekben a kisebb-nagyobb teherautó modellek mellett tucatnyi Volános emlék is látható, némelyikük egész különleges darab. Bár nem dohányzom, de az életben nem hallottam még Volános csomagolásba öltöztetett cigarettáról és sosem láttam arany rózsával díszített Volán emblémás cukortartót sem. Itt pedig ilyen is van, a poharak és kistányérok mellett.
A Volános cukortartó erős látvány az arany rózsájával
Kerülnek elő fényképalbumok is, de nem a megszokott családi fotókkal, nevezetes ünnepekkor készült képekkel vannak ezek tele, hanem különböző telephelyeken, munka közben, vagy épp csak leparkolva pihenő teherautókkal. Az egyik képen gyerekkori hűtős Ifa, amivel a szomszéd bácsi fuvarozott évtizedekkel ezelőtt, amikor Nándor még gyerek volt. Az akkor elérhetetlen csodának számító teherautó, illetve ami maradt belőle, az már a kert egy félreeső szegletében áll.
Még nem tudni mi lesz vele, de a MÉH telepet egyelőre megúszta a régi csillogását és felépítményét vesztett keletnémet teherautó. De vannak Liaz-ok, Maz-ok, és persze ZiL-ek is szép számmal az albumban és egy szintén régi családi darab, egy katonai Gaz 69-es. Természetesen ez is felújítás alatt áll.
Unortodox fényképelbum
Egy másik szekrényben a gyári katalógusok, műszaki leírások, szerelési könyvek sorakoznak, köztük olyan különleges darabokkal, mint ez a nagy formátumú katalógusszerű kiadvány, amiben csodás műszaki rajzok, ábrák segítik megérteni, hogyan is működik egy ZiL motorja, váltója, kormányműve, mindene. Mindezt olyan szépen megrajzolva, amitől minden rendes műszaki ember elsírja magát a gyönyörtől.
Irány az udvar!
A ház melletti placcon végigjárjuk a gyűjtemény itteni részét, Ifától a ZiL-ekig. Van, amelyik még előbb utóbb lábra áll majd, és vannak donorok is, külön kabinok, motorok, mindenféle olajszagú, óriási vasak. A szerencsésebbek tető alatt pihennek, nem áznak, bár igazából a szabadon álló, megviselt fényezésű ZiL kabinok ajtajai is olyan finoman csukódnak, amit nehéz elhinni. Ezekben az utastér nem túl bonyolult, de akad benne néhány szeretnivaló megoldás. A panorámaablak például kifejezetten klassz dolog, zavaró A-oszlop nélkül lehet szemmel tartani a vezetőülésből a forgalmat.
Alakul a műhelykocsi
Sajnos a gyűjtemény legizgalmasabb darabja nem itt található, az az ország másik felében támad fel éppen. Képek persze arról is vannak, az OT-s vizsgához praktikus a felújítás minden fontos és kevésbé lényeges mozzanatát dokumentálni. De ami késik, nem múlik. Szerencsére már egész jól áll az autó, és ha minden sikerül, hamarosan már a rendbeszedett, felújított ZiL 130-ast is megnézhetjük, kipróbálhatjuk. Ezen felül Ikarus 260-as könyvtárbusz, Rába szerelvény kéttengelyes pótkocsival, és egy fénykorában naposcsibéket szállító Ifa W50 is szerepel még a táncrendben.
