Tegnap számoltunk be arról, hogy egy rudli őz cövekelt le a 83-as főúton, mert nyalták az oda kiszórt jégtelenítő sót. Erről jutott eszünkbe egy korábbi felvétel, amelyet egy hazai mozdonyvezető készített. Állítólag sem állatnak, sem embernek nem esett baja, pedig nem fogadtunk volna rá nagyobb összegben.

„Ezt a videót Egyházasrádoc-Ják között rögzítettem! Remélem, ezzel a videóval meg tudom mutatni az embereknek a mozdonyvezető hivatást egy másik perspektívából is!”

 

Azt, hogy őzek vagy dámok voltak, azt mi ebből a videóból nem tudjuk megállapítani, de utóbbira tippelnénk a rudli nagyságát tekintve.