Írtunk róla újonnan mindenféle motorral, ajánlottuk használtan a Ford Fusion és a GD1-es Jazz alternatívájaként,de önálló használt autó tesztünk még nem volt a Vezessen a Citroën Xsara Picassóról. Mivel az 1,5 millió forint alatti árkategóriában nehéz jobbat mondani nála tágtűrésű családi autóként, most pótoljuk a mulasztást.

Cikkünkhöz egy ragyogó állapotban lévő, 2005-ös, mindössze 160 000 kilométert futott autót fotóztunk. Bár az eladó használt Citroën Xsara Picassók legeslegnagyobb részétől ne számítsatok ehhez hasonló nívóra, fél és 1,5 millió Ft között ez az egyik legjobb családi autó, ha nincs szükség harmadik üléssorra vagy legalább hat ülésre.

Modelltörténet

Egy ideig a PSA-csoporton belül a Citroën reszortja volt az egyterű, így a Xanae tanulmányautóval megelőlegezett Xsara Picasso 1999-ben piacra lépett, míg a Peugeot 5008 csak 10 évvel később.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 1

Kompakt egyterűjét a Citroën a spanyolországi Vigóban kezdte gyártani, ahol a Berlingót, a Partnert és a ferdehátú Xsarákat is. A gyár fizetett a név használatáért Pablo Picasso örököseinek, amiből ugyan per lett a képzőművész unokaöccse és egyik lányunokája között, de a Citroën ötletes, eredeti egyterűit sokban támogatta a frappáns név.

2003 szeptemberében érte utol a Xssara Picassót a modellfrissítés. Több lett a krómozott felület a lökhárítón, a hűtőmaszk díszlécén és a megnagyobbodott Citroën-jelen is. Az első lökhárítón született egy új nyílás a hűtőmaszk alatt és a lökhárító alsó nyílása magában foglalja a ködlámpákat is.

Sajnos a digitális műszerfalról az újabbakban is hiányzik a fordulatszámmérő. Bár a változás csak annyi, hogy hegyes lett a fényszórók belső sarka, nagyobb a hűtőrács és kicsit más a hátsó lámpa, az autók jól megkülönböztethetők egymástól.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 103

2003 végén volt a modellfrissítés, a ráncfelvarrás előttiekkel nem kompatibilisek az első karosszéria-elemek és a lámpák sem

Mivel a lámpa miatt más a motorházfedél és a sárvédő is, a ráncfelvarrás előtti és utáni Xsara Picassók orra nem kompatibilis, erre ügyeljetek, ha bontóban kell alkatrészt találni. A Citroën Xsara Picasso Európában 2010-ben, Dél-Amerikában 2012-ben futott ki a gyártásból, amely egy ideig utódjával, a C4 Picassóval párhuzamosan maradt gyártásban.

Milyen családi autó a használt Citroën Xsara Picasso?

Röviden: remek. Régi tesztjeinkben sokat dicsértük a kényelmes, szépen berendezett utasteret az öt külön mozgatható üléssel. Az első látásra meghökkentő műszerfali kuszaság a használat során értelmes rendszerré válik. Az általános kellemetességet praktikus okosságok tömkelege erősíti, legalábbis a cikkhez fotózott autóban, mert ez nemcsak párját ritkítóan jó állapotú, de nagyon gazdagon felszerelt is. Az Exclusive-kivitel velejárója a világos belső tér és a barnás műszerfalborítás is.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 104

Sok okosság van az autóban, a Modubox bevásárlókocsi is ilyen. A csomagtartó 550 literes

550 literes a csomagtartó, az ötödik ajtó két magasságban rögzíthető, hogy a colos apuka és a filigrán anyuka is könnyen lecsaphassa pakolás után. A hátsó ülések külön-külön kivehetők, a középső háttámlája ledönthető, társasjáték-asztalnak.

Utazás közben a szülők különösebb vezetési élmények nélkül terelik a kényelmesem rugózó Xsara Picassót. A dísztökformájú, tetőoszlopban különösen gazdag autó orra és fara is elég nehezen érezhető, a kormány érzéketlen, a váltó megvezetése bizonytalan a H síkjaiban. A bal egyből nézve sokkal jobb autó a C214-es Ford Focus C-Max.

A tulajdonos véleménye: Kárpáti Zoltán, Citroën Xsara Picasso1,6i, 2005, 160 547 km

Úgy voltam vele, hogy az országban bárhová elmegyek egy jónak tűnő Citroën Xsara Piacassóért, mert sokkal egyszerűbb a kereséshez többet utazni, mint utána egy rosszul kiválasztott autóval vergődni évekig. 2017-ben, egy bajai autókereskedésből hoztam el a használt Citroën Xsara Piacassót, 126 000 kilométerrel és tisztességesen kijavított bal első sérüléssel. Vásárlás előtt, egy alapos átvizsgálásra vittük az autót, ahol rendben találtak mindent.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 105

Látszik, hogy a tulaj szereti a Xsara Picassót és vigyáz rá. Kárpáti Zoltán szervizeli az autót

Városi ovifuvarban 8,5 litert fogyaszt százon a 95 lóerős motor, Budapesten kívül körülbelül 7,5 litert. Szempont volt, hogy egy gazdag felszereltségű, Exclusive kivitelű autót vásároljunk, világos belső térrel és világosbarna műszerfallal, amit imádunk. A család kedvence benne a dupla napfénytető. Ennek első része kinyitható, gyermekeink is nagyon szeretik.

Görögországi nyaraláskor, hosszabb utakon könnyű hátralépni, ha szükséges, mert a padló nemcsak hátul sík, de az első ülések között sincs akadály. Dicséretes a Xsara Picasso ötletes belső tere és kényelme. Pohártartóból összesen nyolc van az utastérben, a kesztyűtartó hűtött és kimosható, tetszik a plüss üléskárpit és az autó variálhatósága is. A hátsó ülések háttámlája is állítható, a három ülés önállóan kivehető, lehajtható és előre-hátratolható szükség szerint.

Az autó variálhatóságán kívül a kényelemmel és az ülések kivételével majdnem két köbméterre bővíthető, sík padlójú csomagtérrel is elégedettek vagyunk. Eddig nem volt olyan csomag vagy tárgy, amit ne tudtunk volna elszállítani vele.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 106

2017-ben vette a Kárpáti-család a Xsara Picassót. Szeretik benne az üvegtetőt, a világos utasteret és a barna műszerfalat is

Használt Citroën Xsara Picassónk megbízhatósága megteremtette a bizalmat iránta, külföldre is bármikor elindulunk vele. Vigyázunk a kocsira, karbantartását és javítását nagyrészt saját magam végzem. Én nézek utána az alkatrészek forrásának is és többször is igazolódott, hogy bizonyos tételeket érdemes márkaszervizben beszerezni, mert jó az ár/érték arányuk. Ez annak ellenére is igaz, hogy sokan azt képzelik, a gyári alkatrész biztosan csak horroráron vásárolható meg.

Motorok

Családi autónak, higgadt közlekedésre elég a nyolcszelepes és 88, 90 vagy 95 lóerős 1,6-os motor. Utóbbi mozgatja a cikkhez fotózott autót. A 16 szelepes és 110 lóerős 1,6 élénk motor, jobb szívvel ajánlható hosszabb utakhoz, akárcsak a nyugodt karakterű 1,8-as, bár ez valamivel többet fogyaszt és nem érezni vele erősebbnek az autót. A kétliteres nagyon ritka használtan, automatikus sebességváltója négyfokozatú és a német ZF-től származik.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 107

Hengerenként két szelepes a nyugodt karakterű, tartós és kissé erőtlen 1,6-os, itt 95 lóerővel. Szíjas motor, zokszó nélkül robotol

90 lóerős volt a nagyon strapabíró és hosszú élettartamú 2,0 HDi. Ha találtok belőle 400-500 ezer kilométeren inneni autót gondos karbantartással, még sokáig jó lehet, ha nem akartok szmogriadó idején Budapestre jönni vele.

Korszerűbb de a behajtási korlátozásoktól érintett a 2004-es modellévtől érkező, Euro 4-es 1,6 HDi is. Ebből 90/92 (DV6ATED4 motorkód) vagy 109 lóerős (DV6TED4) készült, utóbbival sokkal több használt Citroën Xsara Picassót találtok. Mindkét motorváltozat takarékos, elég finoman működik és szépen viszi az 1,3 tonnás egyterűt.

Motorváltozatok és átlagfogyasztásuk

1,6 95 LE, 7,63 l/100 km
1,6 110 LE, 7,86 l/100 km
1,8 115 LE, 8,23 l/100 km. Tesztünk róla
2,0 136 LE, 8,53 l/100 km. Tesztünk róla

2,0 HDi (90 LE), 6,04 l/100 km. Tesztünk róla
1,6 HDi (90 LE), 6,31 l/100 km
1,6 HDi (109 LE), 5,99 l/100 km. Tesztünk róla

Modelltől függően 55 vagy 60 literes az üzemanyagtartály, amivel a dízelek hatótávja 900-1000 kilométer körüli hosszabb úton. Az 1,6 HDi-vel az 5,1 l/100 kilométeres országúti és autópályás tesztfogyasztásunk alapján még többet mehettek két tankolás között.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 108

Hátul a két szélső üléshez van Isofix-rögzítés. A lábtér nagyon tágas

Hibalehetőségek

Hiába jók egy autó adottságai, hiába tartós a technikája, 10-20 éves korban senki ne reméljen ráköltéstől mentes használt autót. A Citroën Xsara Picacsso sem lesz nulla forintból jó állapotban megőrizhető autó, költségmentes autó csak a nepperek hirdetéseiben létezik, viszont megbízható, kedvezőek az alkatrészérai és nem kell NASA-konzíliumot összehívni a javításához.

A Xsara Picasso hibalehetőségeinek összegyűjtésében nagyon köszönjük a klubtársak és az autó tulajdonosának segítségét, akik elkötelezettek a jutányos, praktikus és üzembiztos családi autó mellett. Amelyről az ADAC, tehát a legnagyobb német autóklub mondta ki kétszer, hogy a legkevesebb segélyszolgálati beavatkozást igénylő egyterű. Az ADAC kiszállásaira épülő hibastatisztika nem azonos a megbízhatósággal, de ha a Toyotákról elfogadja valaki, hogy indokolt a jó szereplésük, akkor vegyen erőt magán és egy Citroënről is higgye el ugyanezt!

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 109

Az első küszöbön gyakran találni rozsdásodást, sokszor lyukas is ez az elem

Karosszéria

Egyetlen súlyos gond adódhat a karosszériával, a küszöbök rozsdásodása. Ez egy viszonylag könnyen és más kasztnimunkákhoz képest olcsón cserélhető rész, más elemek rozsdásodása nem jellemző. A Xsarával közös ugyan a strapabíró mechanika, de a két autónak nincs azonos karosszériaeleme, erre figyeljetek, ha bontóban vásároltok. A motorházfedél nyitóbovdenjét érdemes idejekorán kicserélni, ha az egyre nehézkesebb nyitás alapján megnyúlna. Elsősorban a motorházfedélen fordul elő lakkhiba, rusnya hámlás, aminek fényezésére nagyjából 40-45 ezer forintot számoljatok.

Utastér

Nagyon sok függ az autót használó család vagy emberek autótartási kultúrájától, mert találni bántóan lelakott és 10-21 éves korukra is szépen megőrzött Xsara Picassókat is. A szürke műszerfalas autók belső terében hajlamos leperegni a műszerfalról a festék. A műszeregység gyenge fényerején az izzócsere nem sokat lendít, érdemes inkább apró LED-ekre cserélni a bebarnuló burájú, izzószálas fényforrásokat, ami házilag kivitelezhető.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 110

Típusbaj: a vezetőülés szélében megtörik a szivacs, porladni kezd és hepehupássá válik. Nem javítható, mert egybe van az üléskárpittal

Sok használt Citroën Xsara Picassóban találkozhattok kiült vezetőüléssel. Az ajtó felőli széle szokott tönkremenni, megtörik benne a szivacs, porladni kezd és hepehupássá válik. Sajnos az üléskárpit és az üléshab egy egység, nem lehet kárpitossal javíttatni, a bontottakból meg sokszor kéz alatt elmegy az ülés, ha jó bennük egyáltalán.

Itt is a csomagtér alatt van a külsőleg rögzített pótkerék, amiből következik pár dolog. Egyrészt nem kell kirámolni defekt miatt a nyaralásra teletömött csomagtartót a kerékcseréhez. Kesztyű mindenképp legyen egy autóban, itt nem a pótkerék koszossága a gond, hanem a leeresztő mechanika elhanyagolása. A bordó Xsara Picasso gondos gazdája évente bezsírozza a menetet és leengedi, majd feltekeri a pótkereket.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 111

Zsírozás és évenkénti le-fel átmozgatás híján a pótkerék-leengedő mechanizmus berágódhat és nem fog működni amikor igazán kéne. A kerékkulccsal tekerhető

Ha ezt nem tenné meg, a mechanika épp akkor makacsolhatná meg magát, amikor nagyritkán szükség volna működésére. Ezt mindenképp próbáljátok ki, ha Citroën Xsara Picassót (Berlingót, Partnert, Xsarát vagy más hasonló autót) vennétek használtan, mert a legtöbben nem is tudnak erről és nem kenik, nem járatják át évente egyszer-kétszer a leeresztő, felhúzó mechanikát. És persze legyen meg a kerékkulcs az autóhoz, amivel forgatható a csomagtérküszöbben lévő leeresztőcsavar.

Futómű

Mivel az egyterű a Xsara meghosszabbított padlólemezére épül, első futóművük is egyforma felépítésű. Rugótörés és a toronycsapágy hibája fordulhat elő, de nem általános típushiba. A hidraulikus kormányrásegítés szivattyúja idővel itt is elhasználódhat, mint más autókban. Ebben a bordó családi autóban a szivattyú és a kormánymű felújítása együtt 120 000 forintba került, amivel újabb 10-15 évig jó lehet mindkettő.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 112

Hátul vagy a a torziós rugók használódnak el, vagy a tűgörgők mehetnek tönkre A híd tűgörgős ágyazásában

A torziós rugós hátsó kerékfelfüggesztés a Xsara helyett inkább a Berlingóból jön (és a Peugeot 405 kombira vezethető vissza). Elhasználódásával a hátsó híd kétféle kiadást tartogat. A híd tűgörgős ágyazásában a tűgörgők mehetnek tönkre. Ezt a bajt arról ismeritek meg, ha a hátsó futómű terpeszt, a kocsi mögül nézve a hátsó kerekek befelé dőlnek és romlik a rugózási kényelem, az autó merevebben döccen.

Amikor viszont a torziós rugók használódnak el, akkor a használt Citroën Xsara Picasso fara ül meg. Itt a diagnosztika szintén nem bonyolult, nézzétek meg, kézéletek felett hány ujjatok fér be a kerék és a sárvédőív közé. Aztán nyúljatok be a kerék mögé is és tapogassátok ki a távolságot a kerékdobokhoz és világítsatok be ide. Ha közel van vagy a súrlódásnyomokból látva berugózáskor bele is ér a kerék a műanyagba, akkor a hátsó hidat egyben érdemes felújítottra cserélni vagy felújíttatni. Ennek költsége nagyjából 100 000 Ft.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 113

Érdemes ellenőrizni a motortérben, a kocsi bal elejében a fő biztosítéktábla szigetelését, mert alatta ott van a BSM-modul, ami nem szereti a vizet

Elektronika

Akárcsak a Peugeot 307-ben, itt is a kormánykapcsoló működését kell először ellenőrizni. Ne a jobbra indexelés után alulra lefittyenő indexkarra gondoljatok, mert ez csak egy apróság belőle. A kormánykapcsoló komplex elektronikus alkatrész, amelynek szalagkábele a vezető oldali légzsák működéséhez is létfontosságú.

A megszakadt szalagkábel nem javítható, utángyártottra érdemes cserélni, az utángyártottak közül a Valeo mintegy 90 ezer forintba kerül. A légzsák működése, a saját élete valószínűleg mindenkinek megér ennyit. A szalagkábel vagy légzsák-átvezetőkábel a kormánykerékben van a kürtlap alatt. Próbáljátok ki a dudát, ha nem szól, gyanakodjatok a szalagkábelre!

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 114

Jellemző hibaforrás a kormánykapcsoló. Ne egy visszatérés helyett lefittyenő indexkarra gondoljatok, ez egy komplex egység, majdnem 100 000 forintért

Érdemes ellenőrizni a motortérben, a kocsi bal elejében (tehát szemből nézve jobb fent) a fő biztosítéktábla szigetelését, mert alatta ott van a BSM-modul, ami nem szereti a vizet. A motorvezérlést egyszerű műanyagzsák védi a nedvességtől és a kosztól, ami nem szép, de hatásos és a 15 éves autóban semmi baja. Az önindító és a generátor ritkán okoz gondot, a gyújtáskapcsoló éghet be az évek során és teheti az autót szolgálatképtelenné, ahogy a vasutasok mondanák.

A használt Citroën Xsara Picasso lelkének mondható egy másik elektronikus vezérlő, az utastérben, a műszerfal takarásában lévő karosszéria vezérlőegység, a BSI-modul. Ez az egység vezérli az indításgátlást, a biztonsági, diagnosztikai, utastéri kényelmi és a vezetőtámogató adatbuszos (CAN-bus) rendszereket. A Picassókban idővel lett ESP is, kikapcsológombja a vészvillogó felét vette el a műszerfal tetején.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 115

Kétféle magasságra lehet beállítani a csomagtérfedél felnyílását, így elérik a kisebbek és alá tudnak állni a nyurgábbak is

Tehát a BSI, francia eredetiben Boîtier de Servitude Intelligent, angol feloldással Built-in Systems Interface működése az autó rengeteg funkciójára kihat. Ezt a számítógépet a kocsi tulajdonosa úgy védte meg, hogy körbetekerte a tápkábelét, amely a motortér felől fut be és vizet is be tud vezetni. Ehhez levette a bal első takaródobot és bandázsszalaggal körbetekerte a kábelt, hogy ne jusson be nedvesség a használt Citroën Xsara Pivasso BSI-moduljába.

Hajtáslánc

Kevés ilyen szerencsés motorgarnitúrájú használt autó van, de a Xsara Picassóban nemcsak a szívó benzinesek jók és tartósak, de a dízelek is. A benzinesek a vezérléscserére, olajra, vízre figyelve zokszó nélkül működnek, ami az 1,6-os és a nagyobb, 1,8 és 2,0 literes motorokra is áll. Az idősebb benzineseknél az alapjárati léptetőmotor használódhat el illetve a kipufogó-leömlő repedésére számítsatok. A motortartó bakok közül a billenőbak cseréjére készüljetek fel.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 116

Az idősebb benzineseknél az alapjárati léptetőmotor használódhat el illetve a kipufogó-leömlő repedésére számítsatok

Az 1,6 HDi turbójának olajozócsövét eltömítheti az az apró szitaszűrő, amit időben el kéne távolítani a motorból, hogy ne okozzon bajt. Ha turbóhibát észleltek, soha ne csak a feltöltő felújításával vagy cseréjével reagáljatok, hanem először derítsétek ki, mitől ment tönkre a turbó! Sokszor az elégtelen olajozás a bűnös és kenőanyag híján az új turbófeltöltő is odalesz.

Dízelből még nagyobb élettartamú a DW10TD kódjelű 2,0 HDi, de ezeket a 2004-es modellévre leváltotta a modernebb 1,6 HDi, ezért 16 év feletti autók megbízhatóságáról nehéz bármit mondani, ha évente futottak átlagosan 25 000 kilométert. Ennél pedig jóval többet is mehettek évente. A féltengelyek és sebességváltók masszívak, jól bírják

Árak használtan

Jelenleg nagyjából 260 használt Citroën Xsara Picasso keres új gazdát érvényes magyar forgalmival és légkondicionálóval. Nagyjából 60 százalékuk benzines, a többi dízel. A benzinesek ára 350 000 forint körül indul, 17-20 éves korban, nagyjából 240-300 ezer kilométeres óraállással.

Kevés pénzért ez a legjobb családi autó? 117

10-21 éves autók, használtan 300 ezer és 1,3 millió forint között szórnak az árak, de akadnak ennél valamivel drágább autók is

Sok autót hirdetnek a 800 ezer és 1,1 millió Ft közötti sávban, de a legtöbbe kerülők is kijönnek 1,5 millió forintból. Dízel Xsara Picassóból körülbelül 80 darabot listáz a Használtautó cikkünk írásakor. Az árak itt is 350 000 forint körül indulnak, a bevallott futásteljesítmény túlnyomórészt 250-450 ezer km közötti a félmillió forint alatti autók esetében. 180-200 ezer kilométeres, 1,6 HDi-ket az európai gyártás végéből 1,1-1,3 millió forint közötti áron találni.

Örvendetesen nagy mennyiségben bukkannak fel Exlusive felszereltségű autók és a bő választékból ki lehet szúrni olyan kocsikat, amelyek utastere nem emlékezet egy kőművesbrigád szolgálati autójára. Apropó, munkaautó: a Xsara Picasso kiváló termelőeszköz, a kompakt kombiknál nagyobb befogadóképességű, kevés pénzből úton tartható, hálás jószág.

Alkatrészárak

Kuplungszett (tárcsa, szerkezet, kinyomócsapágy, Aisin) 37 400 Ft
Vezérléskészlet vízpumpával (SKF) 21 900 Ft
Hosszbordásszíj-készlet (Contitech, generátor és klímakompresszor) 32 200 Ft
Indexkar: 15 200-32 300 Ft
Ablaktörlőkar: 30 600-42 800 Ft
Kormányoszlop-kapcsoló index- és ablaktörlőkarrral, légzsákátvezető- kábellel 69 100-117 700 Ft

Bontott BSI-modul: kb. 45 000 Ft
Bontott motorvezérlő számítógép kb. 20 000 Ft

Mellette – Ellene
 
  • Vonzó vételárak
  • Kedvező alkatrészárak
  • Jó megbízhatóság
  • Tartós benzines és dízelmotorok
  • Ötletes, tágas utastér
  • Jól variálható, nagy csomagtartó
  • Kevés a fajsúlyos rozsdásodási pont
 
  • Kelletlen sebességváltó
  • Sok eladó autóban csereérett a hátsó híd

 

Hogy tetszik a használt Citroën Xsara Picasso?
átlag
7.18
szavazat
1147
Hogy tetszik a használt Citroën Xsara Picasso?