Bár megjelenésében az eddigiek evolúciójának tekinthető, a Volkswagen Tiguan harmadik kiadása ugyanarra az új generációs MQB Evo platformra épül, mint a vadonatúj Golf és Passat is, és ennek köszönhetően minden elemében túlmutat elődjén.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 1

Ami a Tiguan méreteit említi, nem bocsátkozik részletekbe a Volkswagen. Az autó „mintegy három centiméterrel hosszabb” elődjénél, míg a magasság, a szélesség és a tengelytáv „gyakorlatilag nem változott”. Ennek ellenére érdemben tágasabb lett a csomagtartó: a korábbi 615 helyett 652 literes a variálható üreg.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 117

Fontos újdonság például a minden elemében továbbfejlesztett plug-in hibrid hajtáslánc. Ez az eddig 1,4 helyett az új 1,5 literes TSI Evo2 motorra épül, ám rendszerteljesítménye ugyanúgy 150 kW, azaz 204 lóerő maradt, legalábbis belépő szinten: létezik ugyanis egy 200 kW (272 LE) rendszerteljesítményű csúcsvariáns is, amely a kisebb teljesítmény eHybrid 350 Nm nyomatéka helyett 400 Nm kombinált forgatónyomatékot biztosít. A villanymotort a hatfokozatú DSG-váltóba integrálták.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 118

Az előző generáció 10,6 kWh-ja helyett 19,7 kWh-ra növelt kapacitású akkumulátor folyadékhűtést kap, emellett nemcsak a korábbinál gyorsabb (3,6 helyett 11 kW) váltóáramú töltést támogatja, hanem most először az egyenáramú villámtöltést (akár 50 kW-ig) is. A tisztán elektromos hatótávolság így akár 100 kilométer lehet. Gyorstöltővel 25 percbe telik 10 százalékról 80-ra tölteni az akkucsomagot.

A 1,5 literes benzinmotor Miller-ciklusú, így egész üzemi tartományában különösen tisztán működik. Összesen egyébként négyféle villamosított konfigurációban szerepel a Tiguan palettáján. A fent említett két plug-in hibrid rendszerbe 150, illetve 177 lóerős kivitelbe szerelik be, emellett létezik két 48V-os mild hibrid kiépítés is: az egyik 130, a másik 150 lóerős.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 119

Az új Tiguan motorpalettán a fent említett mild hibrid és plug-in hibrid variánsok mellett 204 vagy 265 lóerőre hangolt 2,0 literes benzinmotor, illetve 150 vagy 193 lóerős, szintén 2,0 literes dízelmotor is szerepel. Mindkét erőforrásból az erősebbik változat kérhető olyan, fejlett összkerékhajtással, amelyhez például külön vontatási üzemmódot is kifejlesztett a Volkswagen. Az optimalizált nyomatékelosztás jóvoltából a Tiguan akár 2,3 tonnát tud vontatni. Kéziváltó már nincs, csak DSG, amelyet a kormányoszlop jobb oldalára szerelt bajuszkapcsolóról vezérelhetünk.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 120

 

A Tiguan a Volkswagen új generációs DCC Pro adaptív felfüggesztését kínálja, amelynél a korábbi egyszelepes lengéscsillapító-vezérlés helyett immár két szelepen keresztül módosulnak a nyomásértékek, ráadásul a nyomó- és húzófokozatban külön-külön, így pontosabban, finomabban alkalmazkodik a rendszer. Ehhez társul az a Golf GTI-n bevezetett járműdinamikai szabályozó rendszer, amely az adaptív lengéscsillapítók mellett a fékek működését is kerekenként szabályozza.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 121

Ott vannak aztán az intelligens, nagyfelbontású mátrix LED fényszórók, amelyek korábban nem voltak elérhetők a Tiguanhoz: a Touaregből átemelt technológia oldalanként 19200 fénypont segítségével világítja meg a jármű környezetét. A két fényszóró között üvegsáv húzódik, amely piactól függően akár világíthat is – ennek hátsó megfelelője a helyi szabályozástól függetlenül faltól falig fénycsíkot rajzol a farra. A módosított orrkialakítás része annak az átfogó aerodinamikai fejlesztésnek, amelynek köszönhetően a korábbi 0,33 helyett immár igen kedvező, 0,28-as közegellenállási együtthatóval rendelkezik a Tiguan.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 122

Szintén említést érdemel a teljesen digitális vezetői környezet. A türköződésmentes bevonatú grafikus műszeregység  mellett akár 15 colos érintőképernyőt kapunk, vadonatúj menüstruktúrával és grafikával. Szintén új a head-up kijelző, míg a padlókonzolon beépített OLED kijelzővel felszerelt, így több funkció kiszolgálására alkalmas kapcsolót találunk: a forgó-nyomógombról üzemmódot választhatunk, szabályozhatjuk a hangerőt, vagy módosíthatunk a hangulatvilágítás színén.  Ha ehhez nincs kedvünk, fejlett hangvezérlés is rendelkezésre áll.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 123

A több légkamrás deréktámasszal és masszázsfukcióval szerelt ülések fűtő- és szellőző funkciója programozható: beállíthatjuk például, hogy bizonyos külső hőmérsékleti tartományokban automatikusan beinduljon ezek működése.

A vezetőtámogató technológiák sora kibővült: fejlett rendszerek segítik a biztonságos sávváltást, maguktól fékeznek az elénk kerülő akadályok előtt, megakadályozzák az ütközést a holtterünkben közlekedőkkel, értelmezik és alkalmazzák a közlekedési jelzőtáblákat. A Tiguan segít utánfutóval manőverezni, sőt, parkolórobotot is kínál, amelynek működtetéséhez ráadásul be sem kell szállnunk az autóba.

Faceliftnek hinnéd, pedig vadonatúj ez a VW Tiguan 124

Az új Tiguan gyártása idén ősszel indul, a piaci bevezetés 2024 első negyedévében várható.

Kattints ide, ha videón is megnéznéd a vadonatúj Volkswagen Tiguant.