Joel Francisco garázsában állt egy Audi S6-os 1995-ből. Már gyárilag is kellemes darab a 2,2 literes soros öthengeres turbófeltöltős motorral. Csakhogy az amerikai tulajdonosnak ez nem volt elég, ezért kidobta az eredeti motort, és helyére 4,2 literes V8-ast rakott egy Audi RS6-ból. Ezt addig hajtotta, amíg a V8-as fel nem mondta a szolgálatot. Ekkor jött az igazi őrület, a nyolchengeres helyére 5,2 literes FSI V10-es érkezett a C6-os generációból (S6).

Vérengző vadállat lett a családi kombiból, hihetetlen motor került az orrába 1

Erre a V10-esre kerültek a Lamborghini Huracán hengerfejei, amihez egyedileg hegesztett leömlőket, kipufogót kellett készíteni. Ez volt a munka egyik izzasztó problémája, a másik maga a motor beillesztése az Audi orrába. Erre a konstrukcióra nem gondoltak még 1995-ben így erősen meg kellett vágni az első nyúlványokat a behelyezéshez, de rengeteg próbálkozás után sikerült berakni. 

Vérengző vadállat lett a családi kombiból, hihetetlen motor került az orrába 2

Ki tudja hány lóerő lett így, de bőven több mint amit józan ésszel ez az autó elbírna, a hangja pedig egy igazi vérengző vadállaté, itt meg is lehet hallgatni: 

Az ilyen projektek pedig addig nem érnek véget, amíg valami el nem száll! Ennek jegyében a V10-es nemrég két turbót is kapott, az építés még folyamatban.