Egyáltalán nem fog rajta az idő, cseppet sem látszik öregebbnek az Audi irgalmatlan kiterjedésű prémium terepkupéja, mint amikor öt évvel ezelőtt bemutatták. Viszont frissíteni még azt is muszáj, aminek amúgy nagy szüksége nem lenne rá, így a Q8-as is kapott néhány új extrát, és a megjelenését is aktualizálták. Ráncfelvarrásnak hívni túlzás lenne, amin mst átesett a Q8-as, de minek is kés alá feküdni, műteni, ha a kívánt eredmény új, frissített ruhatárral és egy hatásos sminkkel is elérhető?  

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 1

Külső

Konkurenseitől eltérő utat választott az Audi, amikor valamivel a többiek után – a BMW már 2007-ben bemutatta az X6-ost, és a Mercedes GLE is három évvel megelőzte a Q8-ast a maga – végre ők is beálltak a sorba a saját terepkupéjukkal. Leginkább abban különbözik a német prémium szentháromság két tagjától az Audi, hogy külsőre nem egy csapott hátuljú, irgalmatlan nagy, de láthatóan belül, főleg hátul rettentően szűk valamivel jelentek meg, hanem egy a méretéhez képest is harmonikus megjelenésű autóval. Ami nem csak jól néz ki, hanem a belseje is élhető méretű, elrendezésű. Karosszériájának hossza 4,99 méter, szélessége 1,99 magassága pedig 1,71, tengelytávja 2,99 méter. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 51

Sportos, kupés profil és még bent is marad elég hely

De nézzük, milyen különbségek segítenek majd megkülönböztetni az új Q8-ast a régitől, mert a méretek, és a forma is változatlan maradt. Viszont elöl hátul új lökhárítót kapott az autó, valamivel komorabb lett a hűtőmaszk is, a márkaembléma már belesimul a környezetébe, és átalakult a lámpatest is.

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 52

Bár minden Audi Q8-as LED fényszóróval érkezik a vevőkhöz, nem mind egyforma, tudásban és megjelenésben is vannak különbségek köztük. A legegyszerűbb a Standard, amit a Matrix követ, a csúcsot pedig a különböző animációk vetítésére is alkalmas HD Matrix jelenti. Hátsóból is van standard LED-es, és OLED-es változat is, és a kipufogók formája is változott.

Ez a videó megmutatja, mit is tud az új csodalámpa a Q8-ban:

a videó a hirdetés után indul

Modellfrissítésnél persze kellenek új színek is, amelyek a jelenlegi fekete, ezüst hangsúlyos világban kifejezetten üdítőek, a fantázianevük Sakhir Gold, Ascari Blue, és Chili Red, magyarul homokszínű – ez tényleg olyan, mintha valami sivatagi hadművelethez keverték volna ki – és van kék, illetve piros is, mindkettő egész izgalmas árnyalatú. A másik kötelező elem az új stílusú felni, ilyet is kapott ötöt a nagy Audi, egyet 21, hármat 22 és megint egyet 23 colos méretben. Magukban ezek óriási felnik, de a Q8 alatt teljesen normál méretűnek tűnnek. 

Az új felnik között van magyar vonatkozású is, az alábbi kép közepén lévő 22 colos felni magyar dizájner, Dániel Tünde munkája. Ha Q8-as vásárlást fontolgatsz, szerintem érdemes ezt a keréktárcsát választani alá. Pláne, hogy most már el is tudod mesélni a szomszédnak, hogy miért döntöttél emellett. Ezen felül attól is dagadhat a magyar kebel, hogy győri motorok és karosszériaelemek is megtalálhatók a Q8-asban. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 53

Ennyit változott a Q8-as szemből nézve:

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 54
Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 55

Belső

Utasterében a kárpitok és dekorelemek választékát bővítették, fa alumínium és karbon díszítőelemekkel is rendelhető már a Q8-as, így az újakkal együtt már kilencféle közül lehet választani. Nőtt a fedélzeti infotainment-rendszerre telepíthető alkalmazások száma is, már olyan külső alkalmazásokat is telepíthetnek a rendszerre, mint amilyen a Spotify, vagy az Amazon Music. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 56

Pár új dekorelem került az utastérbe, és vannak új funkciók is

A belső burkolatok jelentős része fekete zongoralakkal, ami ebben a kategóriában legalább már nem fest tájidegenül, viszont itt is baromi kényes, minden meglátszik rajta. Az Audi viszont elég előrelátó, a felhajtható könyöklőben az indukciós töltőfelület mellett gyári, pihepuha törlőrongy található, hasznos segédeszközként az ujjlenyomatok és porszemek elleni kilátástalan és egyben végtelen harchoz.

Vastag, süppedős a szőnyeg, ahol megmaradtak a gombok, ott remek a kapcsolási érzet, és mindenhol kellemes tapintású felületek várják a receptorainkat, mindezt olyan minőségben összeszerelve, amiről gond nélkül elhiszed, hogy évtizedekig ilyen marad. A klímavezérlés érintőképernyőn történik, bár legalább saját, tekintélyes méretű felülete van, nem a központi képernyő menüjében kell túrni, ha fázik valaki, vagy éppen csak a ventilátor fordulatszámából venne vissza egy kicsit.

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 57

Saját panelt kapott klímavezérlés

Vicces, hogy érintőképernyőt használnak, de megpróbálják olyanra hangolni a működését, mintha valódi gombot nyomogatna, aki hozzáér, van hangja, és reccen is egyet a kijelző, ha a kinézett virtuális gombot sikeresen eltaláljuk. Olyasmi, mint amikor a vegánok kedvéért csinálnak gabonakolbászt, disznóaromával. A start-stop rendszer és a komfortbejutás után – ez tologatja az ülést és a kormányt be- és kiszállásnál – ez volt a harmadik funkció, amit azonnal kikapcsoltunk, miután beültünk az autóba és elkezdtünk vezetni. 

Hosszú távú tapasztalatokat egyelőre nem szereztünk az ülésekkel, de rengeteg irányban állítható, van deréktámasz, egyes modellekben fűtés, szellőztetés is, és valószínűleg az órákon át tartó utazás sem fárasztó bennük. A sportülés fix fejtámlája a magasabb utasoknak nem ideális, mert valahol tarkótájékon elfogy a megtámasztás, nekik érdemesebb az normál ülést választani.

Hátul is parádés a komfort, van saját klímavezérlő panel, elektromosan mozgatott árnyékolók, USB töltőpontok, minden, ami csak kell. És ami a legfontosabb, a kupés sziluett miatt nem áldozták fel a második üléssor fejterét sem. Igen, úgy látszik, úgy is meg lehet csinálni, hogy ne csak papíron legyen ötszemélyes az autó, hanem valóban elférjen benne hátul egy hobbitnál magasabb lény is. Csomagtartója legfeljebb 1755 literesre bővíthető, és a hátsó ülések támlái egyesével is dönthetők, ha mégis inkább több csomagot vinne magával valaki útitársak helyett. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 58

Néhány gomb azért még megmaradt. Ilyen a hangerőszabályzó is

Technika

Motorkínálata egy apróságtól, eltekintve ugyanaz, mint volt, egyedül az SQ8 sportverzióból tűnt el a dízel opció, ez a kivitel már csak a négyliteres, nyolchengeres benzinmotorral elérhető, ami 507 lóerős és 4,1 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára az Audi behemótját. Minden más maradt a régiben, a háromliteres dízel kiviteltől függően 231 vagy 286 lóerős lehet, a szintén háromliteres benzinmotor 340 lóerős. Az összes variációhoz nyolcfokozatú, dupla kuplungos váltó és összkerékhajtás jár, és széria a 48 voltos lágy hibrid rendszer is. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 59

A 45 TDI quattro háromliteres dízelmotor kezdi a sort, 231 lóerővel, 500 Nm nyomatékkal, 7,1 másodperc alatti gyorsulással. A következő az 50 TDI quattro, valamivel több, 286 lóerővel, 600 Nm nyomatékkal, 6,1 másodperces gyorsulással, majd az 55 TFSI hathengeres benzinmotor következik, háromliteres lökettérfogattal, közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel. Ez 340 lóerős, 500 Nm nyomatékkal, 5,6 másodperces gyorsulással. 

A csúcsot jelentő SQ8 négyliteres motorja 507 lóerős és brutális, 770 Nm nyomatékot szabadít a nyolcfokozatú váltóra. Ha nincs szükség erre a bődületes teljesítményre, akkor a rendszer képes lekapcsolni a második, harmadik, ötödik és nyolcadik hengert – kikapcsolja a befecskendezést, gyújtást és zárva tartja a szelepeket is – és négyhengeresként, takarékosan működni.

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 60

A dízelmotoros Q8-ast vittük el elsőnek

Az alap acélrugós futóművön felül elektronikusan vezérelt légrugózással és adaptív lengéscsillapító rendszerrel is rendelhető a Q8-as, sőt, opciós – az SQ8 ban ez alap – összkerékkormányzás is kerülhet bele. Lassú tempónál a hátsó kerekek akár 5 fokkal is elfordulhatnak az elsőkkel ellentétes irányba, amitől akár egy méter is lefaragható a fordulókör sugarából, nagyobb sebességnél pont fordítva működik, amikor egy irányba fordulnak a kerekek, akkor az autó stabilitása nő meg. 

Vezetés

Valamiért az Audi Dél-Afrikába vitte a frissített modell nemzetközi bemutatóját, ahol vezetés közben a szokásosnál is jobban kellett figyelni a közlekedésre. Ritkán utazzuk át a fél bolygót egy tesztvezetésért, de ezúttal az összes reptéri várakozás, éjszakai átszállás, szűk ülésben repült óra megérte. Novemberben Afrika déli részén épp tavasz tombol, a napsütéssel nincs gond, jók az utak, vannak színek, csak az autókat kell messzire hajóztatni. Jelen esetben a baloldali közlekedéshez bal kormányos Q8-asokat, ami nem volt a legjobb párosítás, de szerencsénkre a német rendszám segített, hogy elnézőbbek legyenek a helyiek, ha valami váratlan hülyeséget csinálnánk. 

Ha érdekel, milyen kihívásokkal kell szembenézni a kormány mögött Afrika déli csücskében, akkor itt találsz infókat a témában. A lényeg annyi, hogy Dél-Afrika élőben teljesen más, mint amit elképzelsz róla. Legalábbis Fokváros és környéke. Itt kisebb eséllyel rabolnak ki, vagy lőnek le, mint az ország problémásabb nagyvárosaiban, de így is furcsa érzés elgurulni a hullámlemezből és változatos limlomokból épült, a láthatárig elnyúló szegénynegyedek mellett egy nagyon sokmilliós Audiban. Baj esetére a menekülést lőttük be tervnek, hiszen valószínűleg 100 kilométeres körzetben nem volt erősebb autó a miénknél. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 61

Egész valószínűtlen állapotú autók is közlekednek az utakon Dél-Afrikában

Bár Fokvárosban autózva általában semmiféle veszélyérzet nem nyomasztja a sofőrt, a jelzőlámpáknál ténfergő koldusok nem agresszívak, a többi közlekedő a magyar viszonyokhoz szokott autósnak kifejezetten türelmesnek, előzékenynek tűnnek és őrült gyorshajtóból is sokkal kevesebbel kell osztozni az úton. Egyedül a minden komolyabb házat, telket körbevevő brutális szögesdrótgombolyag és a kerítések tetején húzódó nagyfeszültségű vezetékek jelzik, hogy azért jobb mindenre felkészülni. És fel is készülnek. 

Idegenvezetőnk szerint ezeket a védelmi vonalakat inkább a biztosítások miatt telepítik – alacsonyabb a biztosítási díj, ha van, ami megvédi az értékeket – de olyat is olvasni, hogy a nincsteleneknél néha elszakad a cérna, és úgy érzik, jobb lenne, ha mégis inkább ők laknának a puccos ingatlanokban, nem pedig azok gazdái. Ezt pedig jellemzően nem verbálisan közlik a tulajjal.

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 62

Különösen kalandos dolog bal kormányos autóval az út baloldalán vezetni

Dízel, és benzinmotoros Q8-asokat próbálhattunk ki, amelyekben csak minimális elektromos kiegészítés dolgozott. Akinek a légy hibrid nem elég, és inkább villanyhajtású változatra lenne szüksége, annak sem kell elkeserednie, neki ott az Audi Q8 e-tron.

Mi a kört a dízellel kezdtük, ami furcsa módon nem passzolt teljes mértékben az autó karakteréhez. Pedig racionális választás lenne egy ekkor szörnyetegbe a gazdaságosabban üzemeltethető dízelmotor, de itt valahogy nem állt össze a kép. Főleg alapjáraton tűnt a pazar környezethez képest bárdolatlannak a távolból hallatszó tompa kerregés, ami a motor felől jött, és igazából a menetdinamika sem volt vele annyira meggyőző.

Cserébe gazdaságosabb a fenntartása, már ha ez egyáltalán szempont ebben a kategóriában. Innen nagy ugrás volt az SQ8-as bő ötszáz lóereje, de ez meg indokolatlanul sok volt, ismeretlen környezetben, mindenféle furcsasággal az utakon, nem is nagyon feszegettük a határait. Pedig bődületesen megy, ha hagyják neki. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 63

Hangszigetelése elsőrangú, sok zaj nem jut be az utastérbe

Aztán a kevésbé vadállat benzinessel zártuk a sort, ami talán a legkiegyensúlyozottabb volt az összes közül. Fel sem tűnt a nagyjából 160 lóerő hiánya, a gyorsulás így is földöntúli, de ebben a belső szerveink már nem akarnak feltétlenül máshová átköltözni egy padlógázas indulásnál. Dél-Afrikában az útminőség is szinte hibátlan, egy rosszul kinéző homokátfúvás volt csupán, amin kicsit izgulva keltünk át, de igazából ott sem volt szükség a fejlett összkerékhajtásra, kellő lendülettel és határozott gázkezeléssel még a helyiek is átjutottak rajta, mindenféle mezei autóval. 

Van, amiből nehéz még jobbat faragni – Audi Q8 64

Az OLED hátsó lámpa feláras

Bár az autó menetkészen 2,2 tonna, mégsem érezni egy másodpercig sem túlsúlyosnak. Egyenesben gyorsulva a motor segít eltüntetni a kilókat, kanyarban pedig a rafinált légrugózás menti meg a helyzetet, és próbálja kikapcsolni a fizikát. És elég jól is csinálja. A benzines változatokban semmiféle zaj nem szűrődik be az utastérbe, még a motorhang sem, hacsak nem kapcsolják Sport állásba a vezetési mód választókapcsolóját.

Kint marad a szélzaj is, pedig abból álló helyzetben is kijutott, különösen a Jóreménység-foknál, ahol olyan szél volt, amit szárazföldön nehéz elképzelni.Simán felborította a különleges helyet jelző tábla mellett pózoló figyelmetlenebb turistákat és kész csoda, hogy az autóba beszállásnál a szél belekapva az ajtóba, nem hajtotta azt rá azonnal kasztnira. 

Költségek

Az új Audi Q8 már rendelhető, a beugró ár 31 282 440 forinttól indul az erősebb dízel változattal, ennél alig valamivel kérnek többet a benzinesért, 31 911 090 forintot. Az SQ8 ára 43 802 250 forinttól indul. A fehér az egyetlen alapáras szín, a többi metál és gyöngyház fényezésért 493 ezer forintot kérnek el, de akinek bőven van locsolni való pénze, az bő kétmilliót is elverhet, valami igazán különleges, egyedi fényezésre.

Alufelnit fél és két és fél millió forint között lehet rendelni, a HD Mátrix LED fényszóró 393 ezer forintos tétel, a Carbon style csomag 1 millió forint, a piros féknyeregért pedig 188 ezer forintot kérnek. A panoráma üvegtető 728 ezer, a tetősín 188 ezer, a vonóhorog 512 ezer forint. 

Az Audi Q8 és vetélytársai – Listaár, forint
Audi Q8 55 TFSI (340 LE) 31 911 090
BMW X6 xDrive40i (381 LE) 34 607 000
Mercedes-AMG GLE 53 4MATIC+ Coupé (361 LE) 41 983 000
   

Értékelés

Sokat ugyan nem változott a modellfrissítésnél az Audi Q8-as, de minek is piszkálni, ami jól működik. Ebben a kategóriában pedig amúgy sem illik hibázni, így ebbe az autóba se igazán lehet belekötni sehol sem. Pár aprósággal azért sikerült kívánatosabbá tenni a modellt, az új színek, és a rafinált, személyre szabható LED-es világítás izgalmas dolog, csinosak az új színek is – a homokszínű élőben nagyon vad – és a belső finomításai is hasznosak. Már csak a pénzt kell összeszedni rá.

Mellette – Ellene
 
  • Menő forma
  • Parádés világítás
  • Igényes, minőségi beltér
  • Erős motorok
  • Klassz extrák
 
  • Rengeteg érintésérzékeny felület
  • A dízel kissé faragatlan 
  • Kényes zongoralakk az utastérben
  • Sportülés fejtámlájának magassága nem állítható

Szavazás

Hány pontot adnál a megújult Audi Q8-nak?
átlag
7.40
szavazat
273
Hány pontot adnál a megújult Audi Q8-nak?