Napjaink legsikeresebb magyar futballistája, a Liverpool támadó középpályása és a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik nemrég elárulta, hogy anno édesapjával megbeszélték, csak akkor vehet új autót, ha valamilyen nagy eredményt ér el pályafutása során. Ehhez tartja is magát Dominik.

Anno amikor a amikor a Lipcséhez igazolt, akkor vett egy Mercedes-AMG G63-at, azóta is ez volt a privát autója. Most pedig, hogy leigazolta a Liverpool, eljött az idő új autót vásárolni. Szoboszlai többször is nyilatkozta, hogy nem fogja elárulni, milyen autót vesz, de a minap egy részletet csak feltöltött róla Insta-sztorijában. Sajnos a sztori azóta lejárt, így már csak képmentést találtunk róla a hirado.hu portálon.

A műszerfalfotó alapján ez bizony egy Bentley Bentayga, és tudunk is mutatni egy saját képet az autó utasteréről. Ez nagyjából ugyanaz a szög, ahogy a magyar játékos fényképezte autóját.

Itt van Szoboszlai Dominik új autója 1

A Bentaygát mi is teszteltük, még 2020-ban:

Szoboszlai fizetése állítólag eléri a heti 150 ezer fontot (átszámítva mintegy 65 millió forint), ami éves szinten közel 3,4 milliárd forintot jelent, szóval nem igazán okozhatott neki gondot megvásárolni a durván 100 milliós luxus-SUV-t.

Itt van Szoboszlai Dominik új autója 3

A Bentely Bentayga 4,0 literes, biturbó V8-as motorja 8 sebességes automataváltón keresztül adja át a hajtást az első és a hátsó kereknek. Az 550 lóerőhöz 770 Nm nyomaték párosul, a nulla százas sprintet pedig letudja 4,5 másodperc alatt. Végsebessége 290 km/óra.

Picit várhatott volna egyébként a Liverpool játékosa, ugyanis a következő modellévre, azaz 2024-ben megújul a Bentley Bentayga, így már az új modellt tudta volna megvásárolni. Ha többet szeretnél tudni az új Bentaygáról, akkor az új Vezess Katalógusból mindent megtudhatsz. És van még mellette 2999 másik autó is…

Dominik, gratulálunk az autóhoz és sok-sok balesetmentes kilométert kívánunk. Na meg azt, hogy szombaton a Manchester Citynek verj egy bombát, vagy kettőt…