Az 1980-as években a Szovjetunióban (papíron) csak a legmagasabb tisztséget betöltő párttagoknak járt a V8-as, talán azért, hogy az öblös nyolchengeres duruzsolása mindig emlékeztesse őket a hanyatló nyugat adta fenyegetésre.
Ezért ma már minden felső kategóriás orosz gyártású autó ritkaságnak számít ebből a korszakból, a mindent vivő zászlóshajó, a GAZ-14-es, vagyis a legendás GAZ-13-as Csajka utódjából alig több mint ezer darab készült 1977–1988 között.
A GAZ-13-as maga volt az amerikai álom, ugyanis szinte minden ízében az Egyesült Államok 1950-es évekre jellemző típusait másolta. A Gorkiji Autógyár már az 1960-as években készült a cserére, mégis szégyen volt egy teljes mértékben imperialista termék koppintásával fuvarozni a pártvezetőket.
Az első prototípusok azonban nem ütötték meg a mércét. Az elégtelen kivitelezési és gyártási minőség, valamint a karosszéria arányainak problémái (alacsony tető, túl magas motorház), a jármű megjelenésének az elvárt esztétikai szinttől való elmaradása miatt a tervek komolyabb átdolgozása mellett döntöttek.
Az elhúzódó fejlesztés után csak 1971-ben készült el a második, módosított változatú prototípus. Csiszolták, reszelték, módosítottak rajta, végül megjelenésében mégis sikerült megint belőni az amerikai stílust, a GAZ-14 prototípusa ugyanis leginkább az amerikai Mercury Monterey 1965–1968 között gyártott modelljére emlékeztetett.
1975-ben előszéria készült, melynek példányait különféle üzemi körülmények között tesztelték, többek között nehéz terepen a Krímben és a Kaukázusban. Az ott tapasztalt hiányosságok kijavítása után, 1976-ban jóváhagyták a GAZ–14 Csajka sorozatgyártását.
Amerika hangja szólalt meg a Csajka motorterében, a pártvezetés tagjai valamiért nem 1200-es Ladával jártak, inkább az 5,5 literes V8-ast preferálták
Az igazi sorozatgyártás 1977-ben indult el, az utolsó példány 1988. december 24-én gördült le a gyártósorról, és 1989 januárjában hagyta el a gyárat. A következő, még befejezetlen példányt szétbontották. A gyártás leállítása után a jármű előállításához használt berendezéseket is selejtezték és megsemmisítették a GAZ-nál, ezzel végleg befejeződött a luxuslimuzinjaik gyártása. Ez idő alatt minden változatát beleszámítva összesen 1120 darabot készítettek a típusból.
Ebből került elő egy eladó példány, ami 70 ezer kilométert futott, egy tulajdonosa volt, és az 5,5 literes V8-as 220 lóerővel még mindig teszi a dolgát. Igazi süppedős luxuslimuzin, amiből árad a nyolcvanas évek, az SZTK-keretes szemüvegek mögött, dohányfüstben tárgyaló bürokraták világa. Ez már egy darab történelem, amiért 1,5 millió rubelt, vagyis 5,5 millió forintot kérnek.
Lábtér van bőven, a süppedős fotelekben a földutakon zötykölődést is el lehetett viselni a dácsa felé
