Furcsán korán ébredt fel nálam a technológiai és mechanikai értelemben érdekes dolgok iránti érdeklődés, ami az autókban teljesedett ki. Nem emlékszem olyan időre, amikor más érdekelt volna. Érdekes módon én vagyok az egyetlen a családomban, akinek ez a betegsége kialakult és tartósan fenn is maradt. Nálunk nem szerelt a nagyfater Pannoniát a garázsban és a családom legérdekesebb autója is egy amerikai piacos 1-es Golf volt Kamei első toldattal és ATS Cup felnikkel a történetünk során, sajnos még azelőtt megváltunk tőle, hogy el tudtam volna fordítani a kormányát. A sors csúnya fintora, hogy egy Chevy Tacumán tanultam meg vezetni és még az sem tudta elvenni a kedvemet a közlekedéstől, ugyanakkor megtaníttatta velem értékelni a hasonszőrű praktikus autókat és azt is, hogy bátran nézzünk túl a dizájnon - a Tacumánál erre komoly szükség is van. Vezetni szeretek, haladni, kihasználni a motor erejét és kiélvezni. Érezni az autó mozgását és figyelni a rezgéseit, hangjait, közel lenni a technikához, a vashoz, néha összeolajozni a kezemet és megpróbálni megoldani magamtól a szerelnivalókat. Saját ízlésemnek a régebbi autók felelnek meg leginkább, amikben még nem az elektronika irányít mindent és a problémák kiszűréséhez nem az OBD csatlakozót kell megkeresni először. Van egy régi E36-os kupém, amiben éppen az a legjobb, hogy szinte minimális költségekért ad most tök jó vezetési élményt, a ’90-es évek remek hangulatát, a korabeli autókhoz képest prémium megoldásokat mégis bátran kiélhető rajta a bütykölési készség is, ami nálam semmiképp sem tuning, sokkal inkább a gyári állapot visszaállítása felé halad. Minél erősebb egy autó, annál jobban érdekel, de a vezetésben az a legélvezhetőbb, amikor a technika határait sikerül megközelíteni és tudni ott kiautózni a lehetőségeket, ehhez pedig nincs szükség temérdek lóerőre. Jó ha van, de leginkább futómű, fék és gumi legyen, a többit megoldjuk lendületből.