Csak az Egyesült Államokban évente közel 14 ezren halnak meg olyan közlekedési balesetben, amelyben szerepet játszik az alkoholfogyasztás. Ez egyébként már a javított verzió, mert a Covid-időszakban ennél jóval magasabb volt ez a szám.

Akárhogy is, a probléma valós, a megszüntetésére pedig a mai napig nem sikerült végérvényes megoldást találni – sem az USA-ban, sem máshol.

Az USA kongresszusa már 2021-ben felszólította a közlekedés-biztonsági hatóságot, az NHTSA-t, hogy dolgozzon ki egy olyan rendszert, amelyben kötelezővé tehetik a gyártók számára az indításgátló szonda beépítését az autókba. Ez a folyamat most fordul rá a célegyenesre: úgy tűnik, már idén novemberben megszülethet ez a törvény, amelyet aztán hároméves türelmi időszakkal fognak bevezetni és alkalmazni.

A „szonda” egyébként csak egy általános és pontatlan elnevezés az alkalmazandó technológiára: elképzelhető, hogy egyéb szenzorok, kamerák vagy érintésérzékelők fogják azonosítani, hogy az illető alkalmas-e a vezetésre.

Az NHTSA ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy egy ilyen technológiának 100%-os biztonsággal kell működnie, máskülönben ittas emberek indulhatnak útnak – vagy ellenkezőleg: teljesen józan, vezetésre alkalmas sofőröknek tagadhatja meg a vezetést, ami (az észak-amerikai társadalmi normákat ismerve) kártérítési perek ezreit zúdíthatja az autógyártók vagy a hatóságok nyakába.